BESZÁMOLÓ A FICSÓR ROKONI TALÁLKOZÓRÓL

Örömmel voltunk és találkoztunk a nagy családdal!

Mi nagyon köszönjük a sok áldozatot, amit ti hoztatok a sok-sok szervezéssel, és lehetővé tettétek nekünk, hogy a szélesebb rokonsággal találkozhassunk. Ti hoztátok a több áldozatot. Nagyon köszönjük.

Ez óriási dolog a fiatalabb nemzedéknek, mert megláthatják a gyökereiket, tudják, hogy hova tartoznak. Aztán nagyon nagy dolog nekik is látni Isten áldásait végig a családfán. Igazi értékeket láthattak, és remélem, hogy meg is kívánták, hogy eszerint építsék az ő életüket is. Az ősök hibáiból tanulni lehet, az értékeiket pedig megtartani.Istené a dicsőség azért, amit a családunkban felépített 🙂

Egy olyan rokon visszajelzése volt ez a fenti pár sor, aki már évtizedek óta külföldön él, de az elsők közt jelentkezett, mondva, hogy férjével együtt biztosan itt lesznek, hogy találkozhasson olyan rokonokkal is, akikkel talán még soha ezelőtt.

Micsoda örömteli nap volt! Sokáig fogjuk emlegetni! Több mint 300 közeli és távoli rokon jelent meg Ficsór László és Juhász Franciska leszármazottai közül, amely ma kb 560 élő tagot számlál. Minden generációból voltak jelen, hasonló arányban. Mindenfelé csoportokba verődött, beszélgetésbe mélyedt vagy éppen izgalmas játékba feledkező rokonokat láttunk. Felemelő érzés volt ennyi tizenévest látni, hiszen a családi találkozókra nem jellemző, hogy ez a korosztály is képviseltetni magát… Ráadásul az egész nap során alig láttunk valakit telefonozni vagy magányosan ténferegni. Ehhez segítség volt, hogy sok programlehetőséggel készültünk, ezeket a programfüzetben meg lehet nézni IDE KATTINTVA.

(Ficsor Károly és Ágika, az Örömhír Alapítvány alapítói sárgával kiemelve. Donát, a mostani elnök az első sorban).

A nap mottója az volt, hogy „Adjátok át a következő nemzedéknek!” (Zsoltárok 78,5). Ficsor Donát szolgált Igével, aki az egyik főszervező volt, egyben az Örömhír Alapítvány elnöke. A 78. Zsoltár alapján arra bátorította a jelenlévőket, hogy meséljenek családtagjaiknak mindazokról a történetekről a múltjukból, amelyek Isten kegyelméről és irgalmáról tanúskodnak az életükben.

A család történetét egy színdarab segítségével elevenítettük fel. Ebben bemutattuk, hogy a fiú milyen tisztelettudóan viselkedett az édesapával szemben, hogy a szülők mennyit fáradoztak azon, hogy gyermekeiknek megtaníthassanak minden szükségest és megadhassák, amit csak tudnak. A feleség és a férj közötti szeretetet és tiszteletet is kiemeltük. Az az 560 leszármazott, aki még ma is él, ezeknek a jó kapcsolatoknak a gyümölcse. Arra bátorított minket, hogy lépjünk őseink nyomdokaiba, éljünk elkötelezett életet 1, Isten 2, a családunk 3, és a hazánk iránt. Ahogy ők sem hagyták, hogy háborúk, nehézségek, anyagi tragédiák stb. nyomasszák őket, úgy nekünk is mindig, minden körülmények között talpon kell maradnunk, Istenben bízva. Meg kell tanítanunk gyermekeinket arra, hogy a körülmények ne bizonytalanítsák el őket. Teremtsünk számukra biztonságos menedéket, ahol elmélyülhet a Jézussal való kapcsolatuk és gyümölcsöző életet élhetnek. A mai világban, amikor a személyes kapcsolatok minimalizálódnak, fontos, hogy tudjuk, honnan jöttünk és hová megyünk. A visszajelzések azt mutatják, hogy egy tartalmas napot tudtunk adni nem csak az időseknek (akiknek örömet ad a régiekkel való találkozás), hanem a fiataloknak is:

  • Összetartozás és hovatartozás érzését adta nekem ez a nap.
  • Olyan volt, mintha a bibliai törzsek egyikének lennék tagja. Akármerre néztem rokonba botlottam. Nagyon menő. Legjobban a korombeliek megismerése tetszett. Illetve a jelenetként bemutatott család történet is nagyon tetszett.
  • Szeretem a családunkat és a családunk történetét. Apa kiskorom óta sokat mesél, tetszett, hogy [a színdarabbal] kicsit életre keltettétek a múltat, hogy még jobban belepillanthassak. Apa az ő eddig alig ismert vagy teljesen ismeretlen másodunokatestvéreivel vette fel a kapcsolatot, én is ugyanezen a szinten mozogtam a saját generációmban. Velük is alig tudjuk a kapcsolatot tartani, nemhogy a harmad- és negyedunokatestvéreimet megismerni. Erre is jó lehetőség volt most. Köszönjük a sok szervezést! Nagyon jó nap volt! 🙂
  • Többekről most tudtam meg, hogy egyáltalán rokonok vagyunk, illetve, hogy milyen érdeklődésük van. Eszmecserét folytattunk a céljainkról.

A családi konferencia sikere nagyszerű inspiráció Az Örömhír Alapítvány Családtudatossági Szolgálata számára. Eddig is elkötelezettek voltunk szolgálatunk ezen ága mellett, és most a családi kötelékek ereje és áldásai által inspirálva más nagycsaládokat is arra fogunk ösztönözni, hogy kreatívan és aktívan dolgozzanak saját családjuk jólétéért.

Te is szervezz egy nagycsaládi találkozót! Szívesen segítünk ötletekkel, napirenddel!

Gál Szilvia polgármester köszönti a jelenlévő rokonságot
Igehirdetés
Kiállítás
Díszlet
Díszlet
Gyerekek csoportja
Regisztráció
Színdarab 1
Színdarab 2
Jelenlévők 1
Jelenlévők 2
Bemutatkozások 1
Bemutatkozások 2
Bemutatkozások 3
Bemutatkozások 4
Csoportkép
Unokák és házastársaik
Dédunokák
Ükunokák és házastársaik
Szépunokák
Ebéd 1
Ebéd 2
Ebéd 3
Szabadidő 1
Szabadidő 2
Szabadidő 3
Szabadidő 4
Szabadidő 5
Szabadidő 6
Szabadidő 7
Szabadidő 8
Szabadidő 9
Szabadidő 10
Szabadidő 11
Szabadidő 12
Vásár 1
Vásár 2
Dicsőítés
Szervezők

Állásajánlataink

·         Feladatkör: Épületegyütteseink (Missziós központ, Mária Otthon, Hollósi Búvárbirodalom), gépjárműveink, berendezéseink és eszközeink üzemeltetése, karbantartása, műszaki fejlesztések és beruházások előkészítése és lebonyolítása

·         Elvárt kompetenciák: műszaki és gyakorlati érzék, ezermester kéz, gazda szemlélet

·         Előnyök: jogosítvány, műszaki jellegű munkatapasztalat.


·         Feladatkör: A misszió menedzselése az online térben + a teljes információtechnikai háttér üzemeltetése. Honlapfejlesztés- és üzemeltetés, online adminisztrációs feladatok, közösségi média működtetés, rendszeres- és egyszeri tartalmak készítése, videók rendezése és szerkesztése

·         Elvárt kompetenciák: Az informatikában való általános jártasság minimum készségszinten, művészi igényesség, kreativitás, jó kommunikációs érzék, rendszerezettség

·         Előnyök: Fiatalos lendület, angol nyelvtudás, kreativitás, a Z és Alpha generáció megértése és modern megközelítése, üzleti érzék, informatikai végzettség és munkatapasztalat


·         Feladatkör: Rövid tartalmak gyártása és/vagy videók készítése és promózása

·         Elvárt kompetenciák: A social mediaban való jártasság, művészi igényesség, kreativitás, jó kommunikációs érzék, rendszerezettség

·         Előnyök: Fiatalos lendület, a Z és Alpha generációhoz való szoros kapcsolódás, modern megközelítés, üzleti érzék, megnyerő modor


  • Részidős vagy egyedi munkarendes konstrukció is elképzelhető.
  • Egy személy több munkakört is betölthet.
  • A jelentkezőnek legyen elhívása Istentől, és legyen missziós lelkülete és lendülete
  • A feladatkörök többségénél elvárás a jelenléti munkavégzés orgoványi központunkban, de bizonyos esetekben a jelenléti/távmunka hibrid konstrukció sem kizárt.
  • Szolgálati lakás: Ha teljes szívvel és teljes időben csatlakoznál hozzánk, akár családostól is, de a távolság akadályoz, szolgálati lakással vagy lakrésszel tudjuk ajánlatunkat kiegészíteni!
  • Bérezés és egyéb feltételek megbeszélése a jelentkezés után történik, amennyiben interjúra behívjuk a jelentkezőt.

Küldd el önéletrajzodat és motivációs leveledet az oromhir@oromhiralapitvany.hu címre!

Karitatív munka

Az Örömhír Alapítvány 1990-es megalakulása óta folyamatosan segíti a szükségben levőket, mindig a kapott javak mennyiségének és az önkénes munkatársak aktivitásának megfelelő mértékben és módokon.

Nem ez áll elhívásunk fókuszában, és hála Istennek, sok, tőlünk szervezettebb és nagyobb hálózattal rendelkező civil és egyházi szervezet végez kiváló munkát a szegények támogatásában. Azért tesszük mi is, mert vannak, akiket éppen mi tudunk elérni és segíteni az előrejutásban.

Ruhával, játékkal, bútorral, tisztálkodási szerekkel igyekszünk segíteni elsősorban olyan családokat, ahol hiányzik az erős férfi a családból, és ezáltal maguk keveset tudnak tenni az előrehaladásukért.

Karitatív tevékenységünk formái

  • Vidéki önkénteseinken keresztül az ő lakóhelyükön történő elosztással, alkalmi jelleggel
  • Vidéki ÖrömhírPONT-okon folyamatosan
  • Helyben, Orgoványon, közvetlen módon, illetve a helyi Védőnői-, a Gyermekjóléti- és a Családsegítő Szolgálat képviselőivel kialakult együttműködéssel, akik helyzetismeretükkel segítenek bennünket eljutni a valóban rászorulókhoz
  • Postai csomagküldéssel, munkatársaink ajánlása és esetenként beérkező kérelmek alapján

Karácsonyi szeretetcsomag akcióink célja elsősorban nem segélyezés, hanem örömszerzés, és emlékeztetés a Karácsony valódi üzenetére, Jézus Krisztus felénk irányuló szeretetének a valóságára.

Skóciai partnerszervezetünk, a BLYTHSWOOD CARE jóvoltából már több, mint 15 éve átlag évi 5000 ajándékcsomag elosztását végezzük.

Te is szeretnél adni?

Hozzájárulhatsz a jótékonysági munkához.

  • Jó minőségű használt vagy új termékekkel
  • Tartós élelmiszerrel
  • Önkéntes munkával, szállítással
  • A költségekhez való pénzügyi hozzájárulással

Felajánlásodat várjuk a karitatív@oromhiralapitvany.hu címen.

Részt vennél a karácsonyi akcióban?

Bízunk benne, hogy sok nagylelkű adakozó jóvoltából a soron következő karácsonykor is kapunk elosztható ajándékokat.
Töltsd ki a PÁLYÁZATI ŰRLAPOT szeptember 1. és október 31. között, ha te is szívesen osztanál a környékeden cipősdobozokat!

Hollósi Búvárbirodalom Látogatóközpont

A Hollósi Búvárbirodalom egy Magyarországon egyedülálló szabadidős és motivációs tér a Kiskunsági-homokhátság szívében, Orgoványon.

Mottónk: Élmény és érték

Egy hely neked, a családnak vagy csoportoknak!

Látogatóközpontunkban szabadulószobákkal és interaktív élménykiállítással várunk!

Fedezd fel Hollósi János tengerkutató – a magyar Cousteau – preparátumgyűjteményét,  közben ismerd meg jobban magadat is, társaidat is, és menj haza élményekkel és motivációval!

IFJÚSÁGI KONFERENCIA

Részletek: https://fb.me/e/6tQvMHGyM

Témának a türelmet választottuk, mert ebben a rohanó világban egyre inkább kiütközik, hogy mennyire türelmetlenek vagyunk (főleg mi, fiatalok). Ami idén már határozottan izgalmasabbá tette a konfit, hogy mivel nem az első szervezés, már többen ismertük egymást, nem csak azok, akik egy gyüliből jöttek…

Vandlik Teodóra – főszervező

„Alapvetően nagyon-nagyon jó volt az egész nap. Tele volt az Úrra éhes és szomjas fiatallal az épület, és jó volt ott lenni.
A kiscsoportos beszélgetések alatt úgy érzem, hogy sikerült feloldódniuk. Rengeteg aktuális témát érintettünk az érettségitől a belső szobáig. Ahogy láttam az arcokat, voltak, akik befelé néztek közben, ami nagyon jó, mert akkor átment az üzenet. Egymás között is jó beszélgetések alakultak.
Összességében teljesen pozitív az én visszajelzésem minden területet érintve, és hálás vagyok a lehetőségért.
Legyetek mindig bátrak és erősek, és keressétek az Urat! Nagyon áldottak vagytok!”

Egyik csoportvezető

Részt vennél a karácsonyi akcióban?

Karácsonyi szeretetcsomag akcióink célja elsősorban nem segélyezés, hanem örömszerzés, és emlékeztetés a Karácsony valódi üzenetére, Jézus Krisztus felénk irányuló szeretetének a valóságára.

Skóciai partnerszervezetünk, a BLYTHSWOOD CARE jóvoltából már több, mint 15 éve átlag évi 5000 ajándékcsomag elosztását végezzük.

Bízunk benne, hogy sok nagylelkű adakozó jóvoltából a soron következő karácsonykor is kapunk elosztható ajándékokat.
Töltsd ki a PÁLYÁZATI ŰRLAPOT szeptember 1. és október 31. között, ha te is szívesen osztanál a környékeden cipősdobozokat!

IFJÚSÁGI KONFERENCIA

2 napos, házasságra felkészítő és ismerkedős ifikonfi.

Különös tekintettel azokra, akik eddig sikertelenül keresték a társukat, de jöhetnek olyanok is, akik még csak készülődnek a társválasztásra.
A programok korosztály szerinti bontásban párhuzamosan zajlanak.

Eddig sikertelenül kerested a társadat? Várunk!

Hívő szingli vagy? Téged is várunk!

Készülj, mert rád is vár a nagy Ő!
„…alkotok hozzáillő segítőtársat.” (‘Mózes 2:18)

(14 év alattiakat nem fogadunk!)

Szállást és étkezést biztosítunk. Ennek költsége a jelentkezési űrlapon szerepel.

Fotók a konferenciáról:

Adomány igénylése

Az Örömhír Alapítvány az elmúlt években sok segítséget juttatott el a rászorulókhoz személyesen, illetve csomagküldő szolgálattal is. Neked is szeretnénk segíteni, ha nehéz anyagi körülmények között élsz Magyarországon belül. Kérhetsz tőlünk adományt magad és családod számára az adományigénylő (online) vagy a letölthető űrlap kitöltésével. Utóbbit juttasd el a karitativ@oromhiralapitvany.hu e-mail címre, vagy levelezési címünkre: 6077 Orgovány, Vörömarty u. 14., esetleg hozd el hozzánk személyesen!

Szeretnél nálunk dolgozni?

Kiket keresünk?

Projektvezetőt
Házmestert
Író-előadó munkatársat
Médiafelelőst és rendszergazdát

részleteket lásd lentebb

Növekvő tevékenységünk ellátása és még hatékonyabbá tétele érdekében munkatársakat keresünk teljesidős vagy részidős állásba / projektmunkára.

Miért kell még több munkatárs? Munkahelyváltás és költözés okával tavaly és idén is csökkent a létszámunk. A missziós lehetőségek, a kapuk pedig nagyobbak, mint valaha. Anyagi hátterünk teljesen a hiten nyugszik, de nem nézhetjük tétlenül a nyitott kapukat! Hittel állásokat hirdetünk! Ha nem félsz egy ilyen lépéstől, olvasd tovább!

Ha

·         Isten elhívása tűzként ég a csontjaidban

·         missziós lelkület és lendület van benned

·         szeretnél a munkahelyeden is örökkévaló eredményekért küzdeni

·         szeretnél a munkáddal is életeket és lelkeket menteni

·         szeretnéd szaktudásodat, képességeid legjavát, tapasztalatodat mostantól kezdve egy missziós társaság erősítésére fordítani

·         van vágyad és hited egy ilyen horderejű lépés megtételére

küldd el önéletrajzodat és motivációs leveledet az oromhir@oromhiralapitvany.hu címre!

A feladatkörök többségénél elvárás a jelenléti munkavégzés orgoványi központunkban, de bizonyos esetekben a jelenléti/távmunka hibrid konstrukció sem kizárt.

Szolgálati lakás: Ha teljes szívvel és teljes időben csatlakoznál hozzánk, akár családostól is, de a távolság akadályoz, szolgálati lakással vagy lakrésszel tudjuk ajánlatunkat kiegészíteni!

Bérezés és egyéb feltételek megbeszélése a jelentkezés után történik, amennyiben interjúra behívjuk a jelentkezőt.

.

Kiket keresünk?

.

Projektvezetőt: 

·         Feladatkör: Sokféle jellegű missziós projekt előkészítése és lebonyolítása + alapítványi napi ügyviteli, adminisztrációs és szervezési feladatok.

·         Elvárt kompetenciák: önállóság, kreativitás, bátorság, alaposság, jó szervező- és tárgyalókészség, kompromisszumkészség, megoldáskereső szemlélet, szociális érzékenység, irgalmas szív.

·         Előnyök: jogosítvány, angol nyelvtudás, pénzügyi-, jogi-, ügyviteli ismeretek, üzleti érzék, felsőfokú végzettség, projektvezetői munkatapasztalat.

.

Házmestert:

·         Feladatkör: Épületegyütteseink (Missziós központ, Mária Otthon, Hollósi Búvárbirodalom), gépjárműveink, berendezéseink és eszközeink üzemeltetése, karbantartása, műszaki fejlesztések és beruházások előkészítése és lebonyolítása

·         Elvárt kompetenciák: műszaki és gyakorlati érzék, ezermester kéz, gazda szemlélet

·         Előnyök: jogosítvány, műszaki jellegű munkatapasztalat.

.

Író-előadó munkatársat:

·         Feladatkör: Kiadványok, játékok, feladatsorok tartalomkészítése, szerkesztése, nyelvi lektorálása + Hollósi Búvárbirodalom tartalomépítés, programfejlesztés, látogató csoportok programszervezése, fogadása és foglalkoztatása + speciális foglalkozások és előadások tartása

·         Elvárt kompetenciák: Magasszintű magyar nyelvi igény, pedagógiai érzék, jó előadókészség, kreativitás, a Z és Alpha generáció megértése és modern megközelítése, kedves/közvetlen stílus

·         Előnyök: Pedagógiai végzettség és gyakorlat, modern megközelítés, online kompetenciák

.

Médiafelelőst és rendszergazdát:

·         Feladatkör: A misszió menedzselése az online térben + a teljes információtechnikai háttér üzemeltetése. Honlapfejlesztés- és üzemeltetés, online adminisztrációs feladatok, közösségi média működtetés, rendszeres tartalmak készítése, videók rendezése és szerkesztése

·         Elvárt kompetenciák: Az informatikában való általános jártasság minimum készségszinten, művészi igényesség, kreativitás, jó kommunikációs érzék, rendszerezettség

·         Előnyök: Fiatalos lendület, angol nyelvtudás, kreativitás, a Z és Alpha generáció megértése és modern megközelítése, üzleti érzék, informatikai végzettség és munkatapasztalat

Nem feltétlenül 4 külön személyt keresünk, hanem a feladatkörök betöltését.

« Older posts